2015. június 7., vasárnap

Visszatérés (vagy legalábbis valami olyasmi)

Sziasztok!
Igen, valószínűleg rengetegen utáltok, és minden jogotok megvan rá. Azonban nekem is megvannak az okaim amiért (több min egy évre) eltűntem. Őszintén sajnálom, tudom, hogy nem volt szép dolog, és nem is várom el, hogy megértsétek, mert valószínűleg én is nagyon dühös lennék a helyetekben.

De a jó hír az, hogy folytatom a Breakaway-t, igaz kissé már formában... Igazából nem is folytatom, hanem az egész történetet újrakezdtem, egy másik felületen.

Szóval aki esetleg kíváncsi, az látogasson el erre a linkre: http://www.wattpad.com/user/R_Kyra

Mostantól Wattpadon leszek elérhető, szóval ha valakit még érdekelnek az írásaim, az itt megtalál. :)

Remélem, hogy még hallok felőletek!
xoxo, Kikiih

2014. november 4., kedd

Életjel

Nem. Nincs normális magyarázat arra amit tettem. Egyszerűen csak bunkó vagyok, amiért így itt hagytalak titeket csak... Nem akarok magyarázkodni, mert tudom, hogy haragszotok rám, én is haragszom magamra. Látom ahogy napról napra egyre reménytelenebbül nyitjátok meg a blogot, hátha. De nem.
Én még mindig nem adtam fel, egyszerűen csak az amit el akartam kerülni (hogy az írás, ami eddig az első helyen szerepelt nálam, sokkal lejjebb csússzon a listán) bekövetkezett.
Mik történtek velem mostanában?
Új iskolát kezdtem. Médiaszakon, ahol fejlesztem tovább az írásaimat, valamint más a témával kapcsolatos ismereteimet, csak ebből kifolyólag sokkal több külön feladatom van, amik becsúsztak a tanulás és a sport mellé. Néha örülök, ha van időm megenni pár falatot, vagy leülni a TV elé és megnézni pár részt valami agyzsibbasztó műsorból. És sajnos az írást tudtam a legkönnyebben és egyben a legnehezebben elengedni.
Borzalmas érzés volt látni, hogy az olvasóim miattam veszekednek, holott a történetem volt a kapocs. Egy kapocs, amit 150 ember követett és élvezettel olvasta. Mindig reméltem, hogy megtaláljátok azt a menekvést az írásaimban amit én is kiadtam ilyenkor magamból. De most elvettem ezt a menedéket tőletek és magamtól is.

Nem fogok eltűnni továbbra sem, csak... Csak... Nem. Nem kérek időt, mert már nem érdemlek több időt. De nem tudok mást csinálni. De a történet nem marad befejezés nélkül, még ha nem is lesz akkora sikere, mintha tisztességesen befejeztem volna. De nem lesznek kimaradt részek, a tervezett fejezetszám megmarad és minden részletét ismerni fogjátok Emma és Zayn kapcsolatának, akiket innen is puszilok.

Hatalmas hálával tartozok azért, hogy még ilyenkor is napi 200-an nézitek az oldalt és vártok, hátha. Nagyon igyekszem, hogy ez a hátha minnél hamarabb bekövetkezik, és addig csak egy valamit kérek. Az utolsó csepp megbocsájtásaitokat, türelmeteket és nagyon félve kérem még azt a pici szeretetet a blogom iránt, mert magam iránt, már nincs jogom kérni, de kérlek, hogy a blog miatt még tartsatok ki.
Ölelek és puszilok mindenkit!

xoxo, Kikiih

2014. május 20., kedd

Szünet

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy már ilyen régóta nem volt rész, de egyszerűen képtelen vagyok írni. Tanulás, ballagás, magánélet. Most kicsit pörög velem a világ és nem akarok indokokat sorolni, mert úgyis üres dolgoknak tartanátok őket, amivel csak kimagyarázom a lustaságom. De nem, nem lusta vagyok, és nem szorulok magyarázatra.

Végtelenül sajnálom, soha nem éreztem magam még ekkora dögnek, sose volt ilyen nagy szünetem, ráadásul szó nélkül. Sajnálom, hogyha bunkózok veletek, de szükségem van rátok.
Ti tartottatok fel engem, és a történeteim, miattatok vagyok Kikiih. Nélkületek csak egy senki vagyok, egy egyszerű lány, de itt valaki más vagyok.

Nem felejtettelek el titeket, egyszerűen csak... Élem az életem. Aminek a blog szerves része, szóval ne higgyétek, hogy örökre tűntem el. Csak pár hét, ígérem!

xoxo, Kikiih <3

2014. május 4., vasárnap

2/30 * Challenge Accepted

Sziasztok! :3 Nagyon jól esett, hogy így vártátok a részt, remélem tetszeni fog mindenkinek! Én nagyon boldog vagyok, hogy így álltatok hozzá a dolgokhoz és senki nem dühös a harmadik évad hiánya miatt, de ígérem kárpótollak titeket!:)
Jó olvasást mindenkinek!
xx, Kikiih <3

Challenge Accepted

* Zayn szemszöge *

Emma egyedül hagyott egy kicsit, hagyva, hogy feldolgozzam a dolgokat, amíg ő összerakja a vacsorát, amit már délután elkezdett.
Nehéz volt felfogni, nagyon nehéz, de egyben csodálatos is. Emma a legfontosabb számomra az életben. Emlékszem egyszer egy interjúban megkérdezték tőlünk, hogy mi jut eszünkbe, ha a barátnőnkre gondolunk. Hogy a többiek mit mondtak arra már nem emlékszem, a saját válaszom viszont az volt, hogy mindent. Mindent. Ez így van, akármilyen csöpögősen is hangzik. Persze a rajongók számára ez szállóige lett, különösen a Zemma-shipperek számára, akik a közös képeinket megszerkesztgetik és rámásolják ezt az idézetet, vagy egyéb dolgokat. Szeretem a rajongóinkat és különösen örülök neki, hogy ők minket szeretnek Emma-val. Az eljegyzésünket is pozitívan fogadták, nagyon kíváncsi vagyok, hogy a baba mit vált majd ki belőlük.
Baba. Annyira hihetetlen ez az egész és biztos vagyok benne, hogy igaz. Három teszt nem véletlen és Em-nek sose késett ilyen sokat. Nagyon izgatott vagyok miatta, már most pedig még fél óra sem telt azóta, hogy elmondta. Már most a kezeimben akarom tartani, már most ki akarok szeretgetni belőle mindent, már most azt akarom, hogy Emma anyukaként álljon mellettem. De a boldogsággal együtt elöntöttek a kételyeik is, amik ellen nem tudtam mit tenni. Jó szülők leszünk? Nem vagyunk még fiatalok? A mi szüleink, hogy fogják ez fogadni?
Pont a legjobbkor ért vissza. Kezében két tálcával, arcán széles mosollyal. Göndör haja egyenletesen omlott a vállára, és ahogy egyre közelebb jött egyre jobban kezdett verni a szívem. Szűk farmerét lecserélte itthoni elhordott melegítőnadrágra, és az én egyik pólóm volt rajta, amiért ha akartam volna se tudtam volna haragudni, különösképpen mivel még ez is jól állt neki. Leült mellém, az ölembe téve az egyik tálcát, amin egy gyros ült egy szalvéta társaságában.
- Először a baba, most meg a kedvencem? - néztem rá mosolyogva. - Még valami meglepetés?
- Csak cuki vagyok – vonta meg a vállát, miközben beleharapott a pita levágott végébe.
- Ezt eddig is tudtam – feleltem, majd én is nekiálltam az evésnek.
- Sikerült feldolgozni? - kérdezte pár harapás után.
- Nagyjából – bólintottam, de nem néztem rá, mert egy kiesett hagymakarikát ettem fel a tálcáról.
- Jól beszartál mi? - kérdezte vigyorogva.
- Honnan tudod? - néztem rá megilletődve.
- Mert én is így voltam vele – felelte. - Boldog voltam, aztán záporoztak rám a kérdések, amiket azóta se volt kivel megbeszélnem, így magamat nyugtatom hetek óta.
- Ó – esett le a dolog, hogy neki még nehezebb, hisz mégiscsak az ő méhében van az a magzat. Nekem nem szabad több kérdést felállítanom benne, sokkal inkább meg kell válaszolnom őket, megnyugtatva ezzel, hogy nincs egyedül.
- Az biztos, hogy megtartjuk a babát, bárki bármit mond – kötötte ki, majd elbizonytalanodott. - Ugye?
- Ha kell új életet kezdünk egy másik városban, de megtartjuk – feleltem, kissé túldramatizálva a választ, mire láttam Emma szemében az ijedtséget. - De természetesen nem lesz semmi baj, a baba pedig velünk marad. Semmiképp nem vetetjük el.
- A te szüleid nem lesznek kiborulva?
- A kapcsolatunk eddigi minden pontját támogatták, ennek is örülni fognak – biztosítottam, mert tudom, hogy a szüleim úgy szeretik Emma-t, mintha a saját gyerekük lenne, és ha látják, hogy mi boldogok vagyunk ők is azok. - Én inkább attól félek, hogy nálad mit fognak szólni.
- Nem lesz gáz – legyintett.
- Igazán? Amikor Anne megtudta, hogy együtt vagyunk közölte, hogy levágja a hímtagomat, ha teherbe ejtelek.
- Nem a heréidet akarta? - gondolkodott el.
- Részletkérdés.
- Amúgy azt mondta, ha megbántasz és úgy leszek terhes tőled. Én nem érzem magam megbántva, szóval nem lesz para. És nem én leszek az első a családban aki fiatalon szül.
- Igazán? - lepődtem meg, mert ezt az infót nem tudtam.
- Anya is húsz évesen szülte Gemma-t – vont vállat én pedig majdnem kiköptem a gyrost a meglepettségtől.
- Anne ilyen fiatalon szült?
- Én is ilyen fiatalon fogok – nézett rám ijedten.
- Jó, de Anne olyan szigorú meg minden. Én nem néztem volna ki belőle.
- Pont ezért ilyen szigorú – hajtotta le a fejét.
- Várj, most ezt nem értem – akadt el egy pillanatra.
- Egy ideig minden szép és jó volt, aztán amikor hét éves voltam elváltak – Emma felnézett rám és láttam a tekintetében a zaklatottságot. - Volt egy szép és jó családunk, ami egyszer csak felbomlott és nincs többé. Mi anyánál maradtunk, aztán elköltöztünk, majd megint vissza. Az egész olyan rossz volt Zayn és hét éves voltam. Egy hét éves kislánynak szüksége van az apukájára – még folytatta volna, de a hangja elcsuklott én pedig azonnal félreraktam a tálcát, a gipszelt lábamat leemeltem a párnákról és kissé ügyetlenkedve ugyan, de odacsúsztam hozzá, szorosan megöleltem és az ölembe húztam.
- Ne sírj – csitítottam mielőtt még hangosan felsírt volna. - Emma, velünk ez elő se fordulhat, szóba se jöhet. Nem tudom, hogy milyen volt a szüleid kapcsolata, de a miénk valami különleges, amit senki és semmi nem választhat szét, érted? Nem engedem, mert szeretlek és a gyerekünk, legyen akár kislány akár kisfiú egy boldog szerető családban fog felnőni, oké? Mindent megadunk neki, az összes szeretetünk az övé lesz, amennyit csak adni tudunk, úgy, hogy közben mi szerelmünk se tűnjön el. Mert ha az sincs, nincs a baba. De mi megoldjuk és nem engedjük el sem egymást, sem a babát, jó? Vertelek már át valaha is?
- Nem – válaszolta, még mindig a vállamra hajtott fejjel és éreztem, hogy a pólóm egy kis foltban már átázott. - Köszönöm – suttogta meghatottan.
- Hányszor kell még megmondanom, hogy nem akarlak többet sírni látni? - toltam el az arcát a vállamról és kisöpörtem néhány arcába hulló hajtincset.
- Bocsi, csak a hormonok – nevette el magát.
- Ezentúl mindent erre fogsz fogni? - forgattam a szemeimet.
- Lásd be nem rossz indok – kászálódott ki az ölemből, majd felvette a tálcámat és visszaadta, nekem pedig megakadt a szemem a kezén. - Mi az? - pislogott rám értetlenül.
- Az esküvő – böktem az ujjára, miközben átvettem a tálcát. - Azzal most mi lett.
- Nem tudom – vallotta be és magához vette a saját pitáját. - Arról volt szó, hogy nem sietjük el a dolgot, szóval most még jobban elhúzódik...
- A baba után akarsz esküdni? - estem egy kis kétségbe.
- Miért, te hogy gondoltad? Nem olyan egyszerű összedobni egy esküvőt, Zayn.
- De én azt akarom, hogy a gyerekünk házasságba szülessen – mondtam és hangomból kis csalódottság szűrődött ki. - Én azt akarom, hogy amikor szülsz már a feleségem legyél.
- Zayn – nézett rám kedvesen. - Nagyon gyorsan kéne összehozni, mert én nem akarok az esküvői ruhámban olyan lenni, mint egy... Nem tudom, de nem pocakkal akarok megesküdni.
- Akkor azelőtt megházasodunk, hogy nagy lenne a hasad – vetettem fel rögtön.
- Zayn, az csak pár hónap, annyi idő alatt megszervezel egy esküvőt? - képedt el teljesen. - Kizárt dolog.
- Emma, ez a kizárt dolog jellemzi a kapcsolatunkat. Kizárt dolog, hogy ti valaha is összejöjjetek. Kizárt dolog, hogy ti együtt maradjatok, végig fogjátok veszekedni az egész kapcsolatot. Kizárt dolog, hogy Emma sokáig együtt maradjatok. Kizárt dolog, hogy te leszel olyan bátor, hogy megkérd a kezét. Kizárt dolog, hogy valaha gyerketek lesz – szedtem össze a leggyakoribb mondatokat, amiket a közeli ismerősöktől kaptunk és Emma belátta, hogy igazam van, mert amikor látták, hogy vonzódunk egymáshoz igen sokan mondták ezt nekünk. - Emma, meg tudjuk csinálni.
- De Zayn, ahhoz, hogy ne látszódjon a hasam a harmadik hónapban kéne megházasodni. Az lehetetlen! - Be kellett látnom, hogy igaza van, két hónap tényleg kevés.
- Legyen a negyedikben – ajánlottam fel.
- Zayn, a negyedikben már elég nagy hasam lesz – folytatta.
- Istenem, hol a laptopom? - nyögtem fel.
Emma félrerakta a már üres tálcákat és előszedte a laptopomat. A kezembe nyomta én pedig a keresőben találtam egy képet amin megmutatták, hogy melyik hónapban milyen nagy egy terhes nő hasa. Emma felé fordítottam a képernyőt, de nem igazán volt rá szükség, mert olyan szorosan ült mellettem, ahogy anélkül is látta.
- Te jó isten – suttogta. - Én is így fogok kinézni?
- Gyönyörű leszel – feleltem és nem bírtam leállni a mosolygással, ahogy elképzeltem őt is úgy.
- Tényleg így gondolod? - nézett rám csillogó szemekkel.
- Persze – nevettem fel egy picit, majd szájon pusziltam. - És valahol itt kéne megházasodnunk – böktem a negyedik hónapra.
- Az már túl nagy – rázta fejét.
- Hagyjál már a hülyeségeiddel – néztem rá komolyan. - Jó lesz az, gyönyörű leszel. És mindenkinek más az alkata, lehet, hogy neked nem fog így látszani.
- Az is lehet, hogy jobban – szólt közbe.
- És mi van, ha egy picit kidomborodik a ruhából a hasad? Mindenhogy gyönyörű leszel, és az embereket nem az fogja érdekelni, hogy mekkora a hasad, hanem az, hogy csodás leszel. És az a mi napunk, tökéletes lesz, bármekkora is legyen a pocakod.
- Istenem, de szeretlek – karolta át oldalról a nyakam és szorosan hozzám bújt.
- Figyelj – simítottam meg a karját. - Amint leszedik a gipszem elmegyünk a dokidhoz és ha ott megerősítik, hogy terhes vagy elkezdjük a szervezést. Rendben?
- Rendben – felelte egy ragyogó mosollyal, amivel könnyedén megfertőzött engem is.

* Emma szemszöge *

Amint leszedték Zayn lábáról a gipszet tényleg mentünk a nőgyógyászhoz. De még aznap, onnan a kórházból, teljesen rápörgött a témára, pedig még bicegett járás közben, pedig valami bokatartó segítőeszközt is kapott, ami segített egybetartani még pár hétig. Senkinek nem szóltunk róla amíg nem biztos, de közben a terhességem egyre jobban kezdett bebizonyosodni, mivel már kétszer is voltak reggeli rosszulléteim, amit érdekesen alakultak, hiszen Zayn vigyorogva vette tudomásul, hogy hányok.
- Zayn, mi van ha megint vaklárma? - kérdeztem a volán mögül, várva Zayn megnyugtatását magam mellől.
- Nem lehet vaklárma – mondta. - Azóta se menstruáltál, kétszer hánytál, megkívántad a spagettit és híztál.
- Ja, két kilót – forgattam a szemeimet. - Csak túl sokat ettem a spagettiből...
- És ha vaklárma? Akkor több időnk van, megházasodunk és utána csinálunk gyereket. Na aggódj már, mindenhogy csak jó lehet. De babánk lesz, jó?
- Ajánlom, hogy most is igazad legyen - sóhajtottam, majd bekanyarodtam a parkolóba.
Egy szép letisztult klinikához értünk. Nem oda mentem ahol a legutóbb jártam, kedves volt a doki, de egyszer már pórul jártam ott, talán kicsit babonából nem mentünk oda. Zayn-nel egy maszek dokit találtunk, igaz így jóval drágább volt, de Zayn azt mondta, hogy neki ez minden pénzt megér.
Belülről is nagyon szép volt a hely, és a recepción is kedvesek voltak, mondták, hogy pár percet kell várni, a doktornő máris fogad.
Leültünk két székbe, velünk szemben egyetlen nő volt, aki egy magazint lapozgatott, egyébként üres volt a hely, a csendet csak a falra szerelt hangszórókból kiszűrődi halk, lágy zene törte meg.
- Bejössz velem? - kérdeztem.
- Nem tudom – fészkelődött a székében, miközben fogta a kezemet. - Neked, hogy jobb?
- Jól esne ha ott lennél – vallottam be.
- Akkor ott leszek – nyomott egy puszit a homlokomra.
- Emma Styles? - nyílt ki az ajtó és egy fiatal, huszonöt év körüli pasi keresett a tekintetével.
- Én vagyok – álltam fel, Zayn-nel együtt, aki kissé furcsán méregette az ajtóban álló tagot.
- Mindketten bejönnek?
- Ha lehetséges – bólintottam.
- Természetesen – mosolygott ránk, majd beengedett minket az ajtón.
Az berendezés itt nem olyan volt, hogy összerezzentem volna, mint más nőgyógyászatokban. Olyan kellemes volt a légtér és a színek harmóniája. Az íróasztalnál egy negyven év körüli nő ült, de nagyon jól tartotta magát, vörös haja illett a kissé fehérebb tónusú arcbőréhez és zöld szemeihez.
- Emma ugye? - nézett rám kedvesen.
- Igen – mosolyogtam rá.
- Dr. Ricks vagyok – nyújtott kezet, én pedig megráztam.
- A vőlegényem, Zayn Malik – mutattam be Zayn-t, aki mosolyogva kezet rázott az orvossal.
- Hű egy jegyespár, jól sejtem amit sejtek? - kérdezte mosolyogva.
- Van rá esély, hogy babánk lesz – bólintottam mosolyogva.
- Dan, készítsd össze a dolgokat az ultrahanghoz – szólt a srácnak aki az ajtót nyitotta nekünk. - A gyakornokom – magyarázta meg számunkra. - Nos, amíg előkészül mesélj nekem, mik a tünetek. - Azzal intett az íróasztallal szemben lévő székhez, így a két végén foglaltunk helyet, Zayn pedig az én székemre támaszkodva állt.
- Nos – tűrtem a fülem mögé a hajamat. - Először az tűnt fel, hogy késik a menstruációm, de nem nagyon foglalkoztam vele, mert már volt tavaly egy vaklármánk. De másfél hónap után gyanakodni kezdtem, ezért vettem három tesztet, és mindhárom pozitív lett. Az elmúlt hétben kétszer is rosszul voltam reggel, hányingerrel együtt.
- Elég valószínű – bólogatott Dr. Ricks. - És önök mióta jegyesek, ha megkérdezhetem?
- Karácsonykor kértem meg a kezét – szólalt meg Zayn először.
- Ez aranyos – mosolygott Dr. Ricks, erősen fürkészve Zayn-t. - Mond csak, láthattalak már valahol?
- Lehetséges – bólintott Zayn. - Internet, TV, magazinok...
- A One Direction egyik énekese – szóltam közbe, még mielőtt komoly gondolkodás elé állítja életem első szimpatikus nőgyógyászát.
- Ó te jó ég, a lányom imád titeket – mondta, majd felemelt egy bekeretezett képet, amin a családjával volt. A férje, az idősebbik gyereke egy fiú és a lánya, akin 1D feliratú póló volt.
- Édesek – dicsértem meg.
- Kész van minden az ultrahanghoz – szólalt meg Dan.
- Köszönöm – mosolygott rá Dr. Ricks és jelezte, hogy menjünk oda.
Leültem a székszerű fotelbe és felhajtottam a pólómat, ahogy Dr. Ricks kérte. Bekente a hasamat azzal a hideg zselés dologgal és rájöttem, hogy furcsább érzés, mint ahogy a filmekbe láttam. Zayn megfogta a kezemet és a kis képernyőt figyeltük, ahogy Dr. Ricks mozgatta a műszert a hasamon.
- Hopp, ott van valami! - kiáltott fel, mintha csak horgásznak és valakinek a botja megmozdult volna.
Szólt Dan-nak, aki átállította a képarányokat, ettől közelebbinek láttuk azt az apró pontot a képernyőn, ami így már nem is volt olyan apró, körülbelül olyan öklömnyi lehetett.
- Gratulálok – szólalt meg Dr. Ricks nekem pedig könnyek szöktek a szemembe.
- Szóval az ott...? - mutatott Zayn a képernyőre.
- A magzat – bólintott Dr. Ricks.
Kellet egy kis idő, mire feldolgoztuk a dolgot. Már rég lebeszéltük a következő találkozót Dr. Ricks-el, ahol egy kivizsgálás is lesz, de én még akkor se fogtam fel. Tényleg kisbabánk lesz.
A parkolóban nekidőltem a kocsinak és a tenyerembe tettem az arcomat, és végleg felfogtam a dolgot. Gyerekünk lesz.
Zayn óvatosan odalépett hozzám és megfogta a kezemet, hogy elhúzza az arcomból és csak a széles mosolyommal találta magát szembe.
- Gyerekünk lesz – mondtam ki boldogan.
- Gyerekünk lett – bólintott hasonló jókedvvel, majd a derekamnál fogva magához húzott és megcsókolt.
- Annyira boldog vagyok – hajtottam a fejem a vállára.
- Én is – puszilt bele a hajamba. - És most mit csináljunk?
- Világgá akarok kürtölni – feleltem.
- Komolyan? - tolt el és arcán teljes meglepettség uralkodott.
- Nem, igazából csak a fontosaknak. A srácoknak, Dani, Cole... Nem neki nem.
- Biztos? - pillantott rám.
- Már nem a barátom – ráztam a fejem. - Egy utolsó ribanc csak még megszoktam, hogy eddig köztünk volt.
- Azért felhívhatnád – puhatolta.
- Kizárt dolog – kötöttem ki. - Inkább induljunk.
A kocsiban Zayn mindenkinek küldött egy SMS-t az új telefonjáról, hogy egy óra múlva legyenek nálunk és írja oda nagy betűkkel, hogy fontos. Ahogy közeledtünk a házhoz folyamatosan érkeztek az üzenetek, valamennyi pozitív válasszal.
Zayn-nel olyan levakarhatatlan mosoly ült rajtunk, mint nagyon rég, talán az eljegyzésünknél. Lehet, hogy fiatalok vagyunk, lehet, hogy másnak nem menne, de nekünk fog. A kanapén összebújva vártuk a többieket, beszélgetve, csókolózgatva, egyszerűen csak kettesben.
A csengő először pontban egykor szólalt meg. Nem is kellett sokat gondolkodni, szinte biztos voltam benne, hogy Liam-ék lesznek azok. Mindketten a pontosság hívei, ha ketten vannak akkor pedig kizárt dolog, hogy egy percet is késsenek.
- Megyek, nyitom – kászálódtam le Zayn-ről és az ajtóhoz mentem. Mindenkinek van kulcs, így a kertkapuhoz nem szoktunk kirohangálni, csak a bejárati ajtót kell kinyitni.
- Sziasztok! - néztem rájuk mosolyogva és nem kellett csalódnom, tényleg Liam és Dani álltak az ajtóban.
- Minden oké? - kérdezte Liam idegesen. - Miért kellett így rohanni?
- Majd ha mindenki itt lesz – feleltem mosolyogva és arrébb léptem, hogy be tudjanak jönni és lepakoljanak. Liam kibújt a bakancsából, amibe eddig a fekete farmerjét tűrte be. E mellett egy fehér V nyakú póló volt rajta és bőrdzseki, a derekára pedig piros kockás inget kötött, az egészet pedig a felzselézett haja tette igazán stílusossá. Imádtam Liam öltözködését, de nem jobban, mint Dani-ét, aki egy lenge tavaszi kabáttal rejtette el a gömbölyödő pocakját. Már a harmadik hónapban járt, így amikor levette a kabátját a feszülős sötétkék púlóverén keresztül már könnyedén kiszúrtam a pocakját és akaratlanul is elmosolyodtam. Virágos sálát magán hagyta, csak a csizmáját vette le és tette le a felakasztott kabátja alá.
- Mi vagyunk az elsők? - kérdezte Liam.
- Meglepődsz? - szólalt meg a hátam mögül Zayn, aki időközben kitornázta magát az előszobába.
- Zayn – örült meg neki Liam és azonnal odament köszönteni, míg én megöleltem Danielle-t. Jólesően szívtam magamba a finom parfümjének illatát, és csak most jöttem rá, hogy milyen rég is találkoztunk.
- Hogy vagy Malik? - érdeklődött Danielle, miközben átmentünk a nappaliba. - A kis baleseted óta nem is találkoztunk.
- Már sokkal jobb, csak a hordanom kell ezt a járássegítő szart – fintorgott, hisz még csak egy fél napja kapta meg, de máris utálta.
Amíg ő bement a konyhába, hogy jó házigazda módjára hozzon valamit inni, én a nappaliban szórakoztattam őket, de nem kellett sokáig, mert a csengő újra megszólalt. Először Louis és Gemma érkeztek meg, a nővéremnek különösen örültem, mert nem is tudtam, hogy már visszajött Londonba. Utánuk már csak Harry-t és Niall-t vártuk, akik együtt érkeztek, állításuk szerint úgyis együtt ütötték el az időt, mert egyiküknek sem volt különösebb tennivalója.
- Na elmondanátok végre, hogy mi történt? - kérdezte Niall kissé rezignáltan. Körbenéztem a szobán és láttam, hogy már mindenki elhelyezkedett a nappalaiban körben elhelyezett bútorokon. Amikor beköltöztünk még soknak találtam, de mára rájöttem, hogy olyan sokan vagyunk itt általában, szükség van ezekre.
- Kiléptem a bandából – sóhajtottam.
- Mi? - ráncolta a szemöldökét Harry és a többiek is furcsán méregettek.
- De nem ezt akartad? - értetlenkedett Liam.
- Igazából akartam, de... - egy pillanatra megálltam, hogy összeszedjem a gondolataimat, majd folytattam. - De nem annyira, hogy nekem ebből álljon az életem. Szeretek énekelni, de nem akarok turnézni, vagy hatalmas koncerteket adni, nekem az túl nagy elkötelezettség. Az életem zenei részét az az egy év teszi ki amikor a bárban énekeltem, és nekem ennél nem is kell több, az tökéletesen megfelelt.
- Szóval visszaléptél a hírnévtől? - összegezte Louis.
- Így is mondhatjuk – bólintottam.
- Úgy, hogy Harry Styles a bátyád, Zayn Malik meg a vőlegényed? - mosolyodott el Louis.
- Nem akartam még ennél is nagyobb felhajtást – javítottam ki magam. - Nem akarok nagy sztár lenni és kész.
Pár perc csend támadt fel, amíg a többiek mérlegelték a hallottakat és a legtöbben egy bólintással jelezték, hogy felfogták és igazából megérték.
- Amúgy ezért kellett összehívni mindenkit és rohanni ide a város másik feléből? - kapta fel a fejét Niall. - Épp egy Nando's-ban ültünk Harry-vel. Nem lett volna elég egy telefon, vagy megvárni, hogy találkozzunk amikor rendesen összejövünk, ahogy szokunk?
A többiek ezt is végiggondolták és kicsit mérgesen néztek ránk, amiért ezért felbontottuk a napirendjüket.
- Igazából van még valami – köhintett Zayn, majd megfogta a kezemet és összekulcsolta az ujjainkat. - Gyerekünk lesz.
És beállt a harmadik csend. Az elsőt a gondolkodás, a másodikat az enyhe düh, ezt pedig a teljes meglepettség töltötte fel. Elkerekedett szemekkel néztek ránk, majd Gemma volt az aki elsőnek megszólalt.
- Nagynéni leszek! - kiáltott fel, majd vigyorogva felpattant és szinte rám ugrott a kanapén. Nem tudtam mást csinálni, csak elnevettem magam és visszaöleltem. Nem sokat hallottam, mert annyira örültem, hogy a nővérem így örül neked, de azt kiszűrtem, hogy a többieknek is leesik a dolog és mennek Zayn-nek gratulálni, majd miután Gemma elengedte magát nekem is.
- Hányadik hónapban vagy? - kérdezte Liam, miután lenyugodott az örömtől és meglepettségtől és visszaültünk az eredeti pozícióba.
- 6 hetes a baba – feleltem és nem bírtam megállni a mosolygást, ahogy végignéztem az arcokon, akik olyan boldogan néztek minket.
- Ú, ez olyan jó, mehetünk együtt babaruhát venni, meg bútorokat meg minden, és tuti a picik is barátok lesznek és jajj, de boldog vagyok, olyan büszke vagyok rátok! - áradozott Danielle.
- Fiú vagy lány? - kérdezte Niall.
- Hülye, ezt még mi se tudjuk – röhögte ki Liam.
- Jó, honnan tudjam, nekem még nincs gyerekem – legyintette le, majd elgondolkodott. - Remélem.
- Tényleg Gemma, te nem vagy terhes? - nézett ijedten Louis a barátnőjére.
- Dehogyis, nekünk még ráér – válaszolta Gemma, mire mindenki elnevette magát.
- És az esküvő? - kérdezte Harry.
- Azt most akarjuk elkezdeni szervezni, mert még a kicsi születése előtt meg akarjuk tartani – felelte Zayn.
- Akkor nagyon bele kell húznotok – állapította meg Louis.
- Kösz, erre mi is rájöttünk – tártam szét a karom, a többiek pedig rögtön poénkodni kezdtek, hogy megint mennyi mindent el fogunk cseszni, ha ilyen rövid időn akarunk mindent létrehozni.
Zayn-nel egymásra pillantottunk és mindkettőnk arcán elterült egy széles mosoly, a szemünkben pedig a „Kihívás elfogadva” felirat csillogott.

2014. április 29., kedd

Fontos !!

Sziasztok!
Kissé nehézkesen állok neki ennek a szövegnek, de muszáj lesz, és előre is elnézését kérek.

Nem lesz harmadik évad. Semmiképp.

Az igazság az, hogy átgondoltuk a dolgokat (Faith S és jómagam) és rájöttünk, hogy az már erőltetett lenne. Mind szeretjük Emma és Zayn történetét, de az is tény, hogy kezdett más irányba hajlani a Neon Jungle bevonásával, így őket is kilöktem/kilöktük a dologból. És mondtam, hogy a harmadik évad olyan dolgokra kéne, amik kihagyhatatlanok ebből a blogból. Ilyen a baba és még rengeteg minden más ami ezután következik.

Sajnálom, hogy mindenkit bepörgettem ezzel a 200 feliratkozóval, de az igazság az, hogy nem gondoltam át rendesen. Igyekszem kárpótolni titeket, és ha véget ér a másik évad lesznek még visszaemlékező részek, ezt garantálom!

Remélem nem utáltok és nem terveztek majd merényletet ellenem, én igyekszem kárpótolni titeket!:(

Puszilok és ölelek mindenkit, Kikiih <3

2014. április 27., vasárnap

2/29 * Happily

Sziasztok! Most megszakítottam a rendet és megint a Breakaway-re került fel előbb rész. Mint mondtam hamarosan jövök egy magyarázattal, azt inkább holnapra hozom, mert... Mert holnapra hozom. Nagyon köszönöm a rengeteg feliratkozást és kommentet, nagyon sokat jelentenek! <3
Jó olvasást mindenkinek! 
xoxo, Kikiih <3

Happily


Három nap. Három napig összesen egy útvonalat jártam be, oda és vissza. Harry házától a kórházig. A látogatási idő alatt minden egyes szabad percemet Zayn mellett töltöttem, a maradékban pedig Harry lelkét ápolgattam, igaz kis apróságokkal, hogy a kedvencét megfőztem neki vacsorára, vagy, hogy este azt a filmet néztük meg amit ő akart. Igaz Harry fizikailag jól volt, mégis töröttebbnek tűnt, mint Zayn, aki folyamatosan mosolygott amíg együtt voltunk a kórházban. Nem történt semmi különös, csak beszélgettünk. Néha leugrottam neki és magamnak egy szendvicsért, de alapból végig együtt voltunk. Ott voltam mellette, hogy enyhítsem a fájdalmait, hogy elfelejtessem vele a történteket.
A legfontosabb mégis az volt, hogy észrevettem rajta valamit, amit már nagyon rég láttam. Az őszinte mosolygást, a csillogó szemeket amikkel rám nézett, miközben összekulcsolt ujjainkkal ültem mellette az ágyon. Ezt a fajta érzelmet nagyon rég láttam rajta. Az őszinte boldogságot. Bár a gyűrű ott volt az ujjamon, mégse éreztük önfeledtül boldognak magunkat. Gyakran csak elrohantuk egymás mellett, míg én a stúdióba jártam ő éppen klipet forgatottak a srácokkal. Csak este találkoztunk, amikor már mindketten fáradtak voltunk. Természetesen örült, hogy sikeresen csatlakoztam egy bandához, én pedig annak, hogy a srácokkal sínen van a karrierjük és a lemezeiket sorra veszik. De ez mégse az volt, mint régen, amit az utóbbi hónapban csak egyszer éreztem. Amikor elmentünk az erőbe és ott tényleg csak mi ketten voltunk. A sürgést-forgást magunk mögött hagyva egyedül voltunk és végre-valahára csak egymásra koncentráltunk. Nem volt feszültség, eszünkbe se jutott úgy összeveszni, mint amikor Zayn Bradfordba ment. Mindez olyan távolinak tűnt, pedig nem viselkedtünk tisztes jegyespárhoz méltóan. És ebben mindketten hibásak voltunk, de nem is. A dolgok egyszerűen csak így alakultak, a sors próbára tett, minket, hogy kibírjuk-e. Kibírtuk. Az utolsó kérdés, hogy sikerül-e továbblépni rajta.
A harmadik nap Zayn-t hazaengedték a kórházból, így én haza szálítottam és nagyon komolyan vettem az orvos utasításait, legfőképp azt, hogy nem kellhet fel és nem mászkálhat, csak vészhelyzet esetén, ami nálam annyit jelentett, hogy csak akkor kelhet fel, ha WC-re kell mennie, vagy ég a ház.
Még mielőtt hazajött volna tökéletesen berendeztem a nappalit neki hálószobának, hisz ahhoz minden közel van, így amíg le nem szedik a gipszét a kihúzhatós kanapén alszunk.
- Úgy látom nagyon komolyan vetted a doki szavait – feküdt le Zayn a kanapéra.
- Téged vettelek komolyan – feleltem érzelmesen, majd jól rá is ripakodtam. - Tedd már fel oda a lábad, nem dísznek van! - mutattam a feltornyozott párnákra.
- Bocsi anyu! - ijedt meg, majd a felrakta a begipszelt lábát a helyére.
- Helyes – biccentettem.
- Te teljesen kész vagy – röhögött fel.
- Csak azt szeretném, hogy meggyógyulj – ültem le mellé lebiggyesztett ajkakkal.
- Ha te mellettem vagy, nekem semmi bajom – mosolygott rám, majd fél kezével óvatosan magához húzott és lágyan megcsókolt.
- Szeretlek – döntöttem a homlokát az övének.
- Én is – simogatta hüvelykujjával az arcomat.
- Ma be kell mennem a stúdióba, de addig még van idő, ezért előkészítem a vacsit.
- És én mit csináljak nélküled?
- Nézz tévét – vontam meg a vállamat.
Felálltam és odadobtam neki a távirányítót a tévészekrényről, majd egy puszit dobva neki bementem a konyhába. Halkan beszűrődött valami sorozatnak a zaja és néha-néha hallottam, hogy Zayn felkuncog, tehát valami vígjátékot nézhetett.
Gondolataimba elkalandozva szeleteltem fel a húst vékony csíkokra, majd betettem őket egy tálba és vissza a hűtőbe. Után kiszedtem egy uborkát, meghámoztam, majd ugyancsak merengve lereszeltem és még a szósz elkészítése közben is azon gondolkodtam, hogy mi fog történni ma a stúdióban. Kicsit bezsongtam, így majdnem megcsúszott a kés a paradicsomon, de időben elhúztam a kezem, így nem vágtam el az ujjamat. Talán jobban kéne koncentrálnom.
Pont kész lettem mindennel, amikor láttam, hogy mennem kell, mert ha nem indulok el időben, biztosan elkések.
- Mennem kell – mentem oda Zayn-hez és kissé szomorkásan elhúztam a számat.
- Minden oké? - fürkészett.
- Persze, csak nem akarlak itt hagyni. Biztos jól megleszel?
- Szerintem nem érhet nagy katasztrófa – mutatott magára, miképp gipszelt lábbal ül a tévé képernyője előtt. - Hidd el, elrabolni se fognak, megszökni pedig pláne nem tudnék. Különösen mivel nem is akarok.
- Sietek vissza – mosolyogtam rá.
- Várlak – felelte, majd lehajoltam hozzá egy csókért.
A kocsiban tovább fokozódott az idegességem, azt se tudtam merre áll a fejem, így egyszer csúnyán rám is dudáltak. Idegesen vettem a levegőt, és igyekeztem nem dühöngve méregetni a sofőr arcát miközben elhaladt mellettem.
Amikor beléptem a terembe már mind a négyen ott voltak. Jess, Asami, Amira és Simon. Mosolyt erőltettem magamra, majd leültem Jess mellé az egyik kanapéra, és köszönés közben körbenéztem. Itt kezdődött minden, ebben a szobában. És itt is ér véget számomra.
- Na mesélj, mi az a sürgős amiért ilyen gyorsan kellett találkozni? Csak holnaputánig kellett volna várnod – nézett rám Simon, aki nyilván nem örült, hogy miattam kellett átszerveznie a sűrű napi rutinját.
- Nekem ez nem fog menni – vallottam be. - Nem tudom megcsinálni.
- Mégis mit? - ráncolta a szemöldökét Jess.
- Figyeljetek – sóhajtottam. - Én azt hittem, hogy nekem ez sikerülni fog, de nem érzem azt amit szerintem kéne. Imádlak titeket, az egész tök izgalmas, de ez nem az én életem. Kipróbáltam, de a múltkori stúdiózásnál is csak bénáztam – emlékeztem vissza a pár nappal ezelőtti próbálkozásomra. - Azt hittem, hogy ez az én világom, de nem. Nagyon sajnálom, de én nem akarom erőltetni a dolgot.
- Emma, rengetegszer előfordul ez a kezdeti bizonytalanság – mondta nyugodt hangon Simon. - Nagyon sokan megijednek, menekülni akarnak, de a végén mindig rájönnek, hogy nem kellett semmitől félni, és ha hagyom őket elmenni, mindent elvesztenek.
- Én ezt értem – tűrtem hátra egy tincset. - De én nem ezt akarom. Én családot akarok, úgy, hogy a gyerekeimnek valamilyen szinten normális élete legyen. Így se lesz könnyű, hogy az apjuk Zayn Malik lesz, de nem akarom, hogy egy bébiszitter nevelje fel amíg én koncertet adok az ország másik végében. Egy gyermeki álom volt számomra a színpad és a csillogás, de rájöttem, hogy ez igazából mindig is a bátyám álma volt, nem az enyém. És sajnálom, hogy ezt mondom, mert tényleg nagyon megkedveltelek titeket – néztem végig a lányokon. - Kilépek. Még most az elején, hogy tudjatok találni valakit a helyemre.
- De az nem lesz ugyanaz – nézett szomorúan Asami.
- Sajnálom – hajtottam le egy pillanatra a fejem, majd megpróbáltam mindhármuk szemét keresni. - Ne haragudjatok, de csak hátráltatnálak titeket. Nekem ez nem való.
- Biztos vagy benne? - harapta be a szája szélét Amira.
- Nagyon sokat gondolkodtam rajta, és igen. Tényleg nem akarom folytatni, akármennyire is fáj.
- A barátunk vagy, és mindenben támogatunk – mondta ki végül Jess. - Akár maradsz akár mész. De tőlünk biztosan nem fogsz megszabadulni!
- Köszönöm – nevettem el magam elérzékenyülten és éreztem, hogy a könnyek gyűlnek a szememben, amikor a szőkeség magához húzott és megölelt.
Rövidesen csatlakoztak a többiek is, és rájöttem, hogy hiába nem tettem szert hírnévre és hirtelen jött pénzre, olyan barátokat kaptam, akik mindezt felülmúlták.
Simon végül elfogadta a döntésemet, igaz előtte négyszemközt beszéltünk, és csak akkor fogta fel igazán, hogy miért döntök így. Ha valakivel kettesben vagyunk sokkal könnyebb megérteni a másikat, valamint őszintének lenni. A szerződést feltételek nélkül bontottuk, mivel még semmit nem ért el a banda és még nem is volt hivatalos a dolog a média és az emberek előtt, tehát úgy tűntem el, mintha ott se lettem volna.
Hazafelé tettem egy kitérőt. Szinte biztos voltam benne, hogy utoljára fogok arra járni, de egyszer még muszáj volt. Megálltam az ismerős ház előtt, majd leállítottam a motort. A harag folyamatosan termelődött bennem, amíg a liftre vártam a magas, kívülről régi stílusú házban. Végigsétáltam a folyosón, majd megálltam az ajtaja előtt. Oda már nem akartam a saját kulcsommal benyitni, az már túlzás lett volna. Így kopogtam és vártam, hogy ajtót nyisson.
- Emma! - nézett rám nagy csodálkozó szemekkel Colette. Körülbelül úgy nézett ki a meglepettsége, mintha a halálból tértem volna vissza. - Úristen, de örülök neked! - borult a nyakamba, de én szinte leráztam.
- Bemehetek? - kérdeztem érzelemmentes hangon.
- Persze – kémlelt furcsán, majd hagyta, hogy előremenjek.
- Szóval ez az a hely – fordultam körbe a nappaliban.
- Milyen hely? - pislogott értetlenül.
- Ide hoztad fel az összeset mi? Mert nem hiszem, hogy csak egy alkalom lett volna – néztem rá ridegen. - Szép ez a váza – nézegettem. - Az ő pénzéből vetted mi? Ebbe rakod a virágokat a többi pasitól, igaz?
- Emma állj le! - hangja szinte könyörgött. - Miről beszélsz?
- Arról, hogy megcsaltad Harry-t!
- Mert megbántott! - tárta szét a karját, mintha ez csak olyan természetes lenne. - Mi lenne, ha az én szemszögemből és megnéznéd a dolgodat.
- Hallgatlak – fontam össze magam előtt a karomat, majd levetődtem a kanapéra.
- Összevesztünk. Meglátott cigizni, hű eltitkoltam előle! - tette fel a kezét védekezően és közben megforgatta a szemeit. - Persze, hogy eltitkoltam, mert nem vagyok rá büszke, de mindenkinek van valami bűne. Azzal vádolt, hogy ő mindent megad nekem, de én a felét se viszonozom. Hogy a bánatba tudnám viszonozni, ellenben vele, aki egy szupersztár én csak egy stylist segédje vagyok, és nem hiszem, hogy majd én, mint nő fogom őt elhívni vacsorázni. Szeretem, de ő ezt nem fogja fel, mindig minden apróságon felhúzta magát, így nem lehet megmaradni senki mellett! Ezért inkább elhúztam haza, hogy nyugodjon le. Azonban ott belebotlottam Tristan-be és megkérdezte mi bajom, mert látta rajtam. És kissé... összemelegedtünk.
- Vagyis sok veszekedés után elhúztál, ahelyett hogy megbeszéltétek volna. Ráadásul meg is csaltad.
- Emma, én már nem bírtam! - túrt bele két kézzel a szőke hajkoronájába. - Harry mindenről tudni akart!
- Ez természetes, mert a pasid volt! Mégis mit akartál eltitkolni előle? Ja igen, a volt barátodat, akivel meg is csaltad – tapsoltam meg. - Gratulálok Colette.
- Csak mert Harry élete egy nyitott könyv azért az enyém is legyen az?
- Harry élete csak azok előtt nyitott könyv, akiknek kinyitja azt a szaros könyvet! - kiáltottam el magam, mert ismerem a bátyámat és tudom, hogy kiket avat be bizonyos ügyekbe. - És előtted kinyitotta te ribanc, de te semmit nem mutattál neki magadból, pedig állítólag gyerekkorod és életed szerelme.
- Te leribancoztál? - tátotta el a száját.
- Miért, nem vagy az? - húztam fel a fél szemöldökömet.
- Én vagyok a ribanc? Emma elfelejtted, hogy ki volt ott melletted az elmúlt években, amikor a hős és nagyszerű Harry egyszerűen csak otthagyott? Igen én voltam az – mutogatott magára. - Én húztalak ki a szarból, én voltam az aki egy percre se mozdult el mellőled. Én votlam az egyetlen jó az életedben.
- Ha tényleg te voltál az én... őrangyalom – kerestem meg a megfelelő szót. - Akkor miért kezdtem el drogozni? Ki is nyomta az első füves cigit a kezembe? Igen te. Ki vitt el bulizni? Te. Ki mutatta be nekem Brandon-t? Ez is te vagy!
- Ki követett téged Londonba, szinte azonnal? Ki szorított végig, hogy végre összejöjj azzal a seggfejjel? Ki ment el megvenni a szaros gyűrűdet és viselte el az idegesítő vőlegényedet egy egész nap? Az is én voltam!
- Csak még lejjebb ásod magad Zayn sértegetésével – ráztam a fejem.
- Ja bocs, mert ti vagytok Zemma, az álompár – védekezett rögtön. - Téged az összes rajongó szeret, míg én nap, mint nap kapom a sértő üzeneteket. Mert ti olyan rohadt tökéletesek vagytok, mert ti kiegészítitek egymást. De mi Harry-vel csak a rosszak voltunk, a ti totális ellentétetek. Én nem tudok énekelni, de majd szólj ha leadják a rádióban a közös számotok Zayn-nel, Simon Cowell úgyis elintéz neked pár dolgot, hiszen van ki befolyásolja.
- Hogy te mennyi mindenről lemaradtál – forgattam a szemeimet. - Már egy bandába is bekerültem, de kiléptem. És ha olyan rohadtul ismernél, tudnád miért. Mert én ezt mindig is Harry-ért akartam. Hogy vele legyek, hogy ne veszítsem el, miután pedig elveszítettem csak azért foglalkoztatott az éneklés, hogy visszakapjam. Tudod Colette, csak most jövök rá, hogy az egész barátságunk egy átverés volt – nevettem fel. - Neked fogalmad sincs ki vagyok.
- Tényleg nincs – bólintott. - Ha az a lány lennél akit ismertem akkor azonnal pattantál volna hozzám, ha bajom van, hiszen a legjobb barátok valami ilyesmit szoktak tenni, ha az egyikük padlón van. Sírtam volna a válladon, aztán elvittél volna bulizni, hogy legalább pár órára is, de elfelejtsem az egészet.
- Ez már nem a gimi Colette, itt már nem old meg semmit a pia.
- Mert te olyan rohadt érett vagy, a gyűrűddel meg az összes kiváltságoddal.
- Nálad nem könnyebb érettebbnek lenni – erőltettem fel egy mosolyt az arcomra. - Ja és én már nem iszok, szóval miután most fogom magam és elmegyek keress magadnak valakit, akivel majd seggrészegre ihatod magad, és azt csinálsz vele amit akarsz. A lista élére én Tristan-t tenném.
- Nem is rossz ötlet – tettetett gondolkodást. Onnan tudom, hogy tettette, hogy nincs agya, mert ha volt is az már rég elszállt. Odasétált az ajtóhoz és szinte kitépte előttem.
Egy elégedett mosollyal indultam el felé, majd hirtelen megtorpantam és a vázára esett a tekintetem, ami egy adag magazin mellett ácsorgott. Vajon mennyire strapabíró?
Lelöktem a polcról és apró mozaikdarabokra esett szét. Colette elhűlten nézett én pedig mosolyogva elsétáltam mellette, ki a folyosóra.
- A nagyanyámé volt – kiáltott utánam.
- Gyenge próbálkozás – szóltam vissza a vállam felett. - Soha nem ismerted a nagyanyádat. Ellenben veled én megjegyeztem a dolgokat amiket elmondtál nekem – megálltam majd megfordultam, vele szembe és mélyen a szemébe néztem. - Mert azt hittem barátok voltunk.
Nem szólt semmit, csak fél kezével az ajtónak támaszkodva kémlelete. Nem kellett több, tudtam, hogy most már tényleg mindennek vége. Lesajnálóan végigmértem, majd sarkon fordultam és nem megvárva a liftet, lesiettem a lépcsőkön.
Jó érzés volt. Mintha hazafelé gyorsabban is mentem volna, minden olyan felszabadult le. Nem izgatott a londoni forgalom, a hangzavar, a dudálások, inkább örömmel néztem ahogyan a srácok gördeszkáznak az utcákon, vagy ahogy egy szerelmespár megosztozik a korai vacsorájukon, miközben a lehúzott ablakon át bejutó szél belekapott a hajamba. Mintha semmi gondom nem lenne és az egész világ az enyém lenne.
A felhajtón az én fehér autóm elfoglalta a helyét Zayn fekete kocsija mögött. Kulcsaimat mosolyogva pörgetve az ujjaimon léptem be az előszobába, ahol szokásosan elkiáltottam magam.
- Megjöttem!
- Nappali! - jött a válasz, míg én kibújtam a cipőmből és lepakoltam a cuccaimat.
- Meg is lepődtem volna, ha máshol vagy – mosolyogtam rá, majd sietve leültem mellé, és egy csókot nyomtam a szájára.
- Na, milyen volt a stúdiózás? Jobban ment, mint a múltkor? - érdeklődött kedvesen.
- Igazából nem stúdiózás volt, csak egy megbeszélés – vallottam be.
- Akkor miért tartott ilyen sokáig? - értetlenkedett.
- Mert hazafelé beugrottam Colette-hez, hogy összetörjem a vázáját – feleltem félvállról, de ő tudta, hogy ennél többről van szó.
- Ugye nem verted meg?
- Nem – nyugtattam meg.
- Kár – húzta el a száját, én pedig elnevettem magam. - Csak összeszólalkoztunk, és nem valószínű, hogy újra találkoznánk.
- Ha most nem lenne begipszelve a lábam lejárnék egy örömtáncot – mondta, mire újra elnevettem magam.
- Úgyse járnál le, mivel utálsz táncolni – vádoltam meg.
- Igazán? - húzta fel a szemöldökét, majd a kezeit és a derekát mozgatta ide-oda.
- Na, ezt inkább hagyd abba, nagyon béna – állítottam le röhögve, és óvatosan megfogtam mindkét kezét.
- És, Colette rendezett valami nagyobb jelenetet? - váltott vissza komolyra.
- Colette csak azt tud rendezni. De amúgy most csak én törtem-zúztam és az is csak egy váza volt.
- Tehát Colette le van zárva innentől?
- Le – mosolyogtam rá.
- És a megbeszélésen mi volt? Megvan már a nevetek, vagy mi történt? Simon mit szólt a dalotokhoz? - faggatott.
- Kiléptem – böktem ki. Zayn egy pillanatra lefagyott, szerintem azt hitte rosszul hallotta.
- Mit csináltál? - pislogott nagyokat.
- Kiléptem – ismételtem meg. Hagytam Zayn-nek pár percet, hogy feldolgozza a dolgokat, és csak hosszas hallgatás után szólalt meg.
- Nos. Gondolom nem volt véletlen és jól meggondoltad. Én pedig mindenben támogatlak, így furcsamód ebben is.
- Komolyan? - lepődtem meg. - Azt hittem ki fogsz akadni.
- Hát... Nem számítottam rá. De... Jó, igazából a te dolgod.
- Tudom, hogy érdekel – húztam az agyát.
- Igazából sejtem mi lehet, talán túl jól ismerlek – mosolyodott halványan.
- Akkor mondjad! - kértem, mert őszintén kíváncsi voltam rá.
- Láttam rajtad, hogy nem élvezed. Vagyis élvezed, de nem annyira, mint ahogy én élveztem anno. Csípted a lányokat, de látszott rajtad, hogy idegenkedsz a helyzettől és emlékszem, hogy régen... Emlékszel, ugye, amikor együtt aludtunk és te az éjszaka közepén sírni kezdtél? - szakította félbe a gondolatmenetét, én pedig egy apró bólintással biztosítottam, hogy tudom miről beszél. Nehéz lenne elfelejteni. - Na akkor azt is elmondtad, hogy az éneklés igazából mindig Harry vágya volt, te szeretted, de leginkább csak miatta csináltad. Ezért se mentél el az X-Faktorba, ezért maradtál a háttérben.
- Hű – pislogtam párat. - Te tényleg túl jól ismersz – hajtottam a vállára a fejem.
- Na igen. Meg a naplódat is a kezembe nyomtad, ott is szépen elolvastam mindent – puszilt bele a hajamba.
- Azért adtam oda – feleltem.
Zayn a karját átvetette a derekamon és úgy húzott magához. Lehunytam a szemem és mélyen beszívtam az illatát, egészen addig amíg már szinte nem maradt levegőm. Olyan jó volt mellette lenni, hozzábújni. Bármeddig ellettem volna ebben a helyzetben, és rájöttem, hogy mindig ezt érzem amikor a karjaiban vagyok. Hiába is élveztem a helyzetet, én voltam az aki megszakította.
- Van még valami amiről még nem beszéltem – szólaltam meg óvatosan.
- Hallgatlak – mondta, én pedig elhúzódtam a válláról, hogy a szemébe nézhessek.
Mindig a szemeinél akadok el. Olyan szépek, olyan csillogóak és olyan tiszták. Ahogy belenézek rögtön átadja nekem a létező összes szeretetét, és nem kell küzdenem, hogy viszonyozni tudjam. Kíváncsian várta, hogy mit hagytam még ki, a gyomromban lévő pillangók pedig egy szoros csomóvá gyúródtak és úgy szorítottak, mint eddig talán soha.
- Nos – nyeltem egy nagyot. - A helyzet az, hogy van még egy oka, hogy kiléptem a bandából.
- Igazán? - lepődött meg ténylegesen.
- Úgy néz ki babát várok.
Ahogy kimondtam láttam a Zayn arcán cikázó érzelmeket, és szinte nem is tudta eldönteni, hogy melyiket fejezze ki az arcán. Meglepettség, boldogság, kétségek, öröm...
- Ez... Ez komoly? - túrt bele a hajába és az arcára akaratlanul egy mosoly ült ki. - Nem lehet, hogy megint vaklárma?
- Először én is azt hittem amikor késett a mezneszem, nem is foglalkoztam vele. Egy hónapnál már kezdtem gyanakodni, de most már másfél hónapja nem jött meg. Elmentem a gyógyszertárba, vettem is rögtön három tesztet, direkt megkértem, hogy a legérzékenyebbet adja.
- És? - kérdezte kíváncsian és észrevettem, hogy hirtelen megfogja a kezem és megszorítja. Nem tudtam hirtelen, hogy ez most tudatos vagy már automatikusan csinálta, de melegség járta át tőle a testem.
- Mindkettő pozitív lett – feleltem egy hatalmas mosollyal az arcomon és Zayn még jobban megszorította a kezem, közben pedig az ő szája is olyan mosolyra húzódott, amit talán még soha nem láttam.
Elengedte a kezemet és a derekamnál fogva húzott magához és hosszan megcsókolt. A csókunk közben még felszabadultabbnak éreztem magam, mint hazafelé a kocsiban. Feltétel nélkül boldogok voltunk, nem zavart sem Zayn törött lába, sem az, hogy éppen most balhéztam össze a volt legjobb barátommal. Az a pillanat, az a perc csak a miénk volt és nem vehette el tőlünk senki.
Zihálva húzódtunk el egymástól és a szám sarka már fájt, annyit mosolyogtam egyhuzamban, félő volt, hogyha begörcsöl akkor egy életre úgy maradok.
- Annyira szeretlek – suttogtam az ajkaiba.
- Annyira boldog vagyok – felelte ugyanabban a hangnemben.
Beletelt pár percbe, míg a pulzusunk visszaállt és mindketten kicsit lenyugodtunk. Csak most fogtam fel igazán a dolgot, pedig már másfél hónapja foglalkoztatott. Csak Zayn-nel teljesedett ki, és azt hiszem ennek így kell lennie.
- Megvan még a harmadik teszt? - kérdezte meg.
- Persze – feleltem. Miután mindkettő pozitív lett, a harmadikat úgy akartam megcsinálni, hogy tudjon róla.
- Megcsinálod?
- Most? - ijedtem meg egy kicsit.
- Emma, már szinte biztos a dolog – nyugtatott és végigsimított a karomon.
- És ha negatív lesz?
- Akkor van mellette két pozitív. Maximum elmész újra a boltba, de már nyolcvan százalék, hogy terhes vagy. Neked nem szokott késni, pláne nem ennyit.
- Igazad van – fújtam ki a levegőt. - Akkor megcsinálom.
Kaptam tőle egy homlokpuszit, majd a konyhába mentem, ahol kivettem egy üveg szénsavmentes ásványvizet és ittam pár kortyot. Vittem magammal, majd előszedtem az éjjeliszekrényemből a még becsomagolt terhességi tesztet és bementem a fürdőbe.
Még pár utolsót kortyoltam az üvegből, mielőtt nekiálltam volna. Az elsőnél nagyon ideges voltam, a második sokkal könnyebben ment, és ezzel sem voltak gondok.
Ahogy kész lettem a friss tesztel a kezembe lementem a nappaliba és láttam, hogy Zayn kissé idegesen figyel.
- Na?
- Még várni kell pár percet – feleltem, majd leültem mellé és az ő oldalán, a kanapé karfájára tettem. Szorosan hozzábújtam és a mellkasához nyomtam a fejem. - Szólsz ha kijelzi?
- Szólok – nyugtatott meg és nyomott a hajamba egy puszit.
Nem tudom, hogy pontosan mennyit ülhettünk csendben egymás mellett az eredményre várva, de tíz percnél nem lehetett több. Mégis, sokkal izgatottabb és idegesebb voltam, mint az előző két tesztnél. Szinte összeugrottam, amikor Zayn megszólalt.
- Kijelzi – mondta és a kezébe kapta. - Oké, még életemben nem csináltam ilyet, ezt most mit jelent?
- Pozitív – olvastam le és újra kiült az a bizonyos mosoly az arcomra, és hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy az enyém szélesebb, vagy Zayn-é.

2014. április 24., csütörtök

2/28 * Unfaithful

Sziasztok! Nagyon vártátok a részt, én pedig próbáltam vele sietni, de mindig közbejött valami, így elnézést kérek! De most itt van és remélem, hogy meg lesztek elégedve! Én teljesen odavagyok a 128 rendszeres olvasóért, nagyon hálás vagyok Nektek!
Jó olvasást! 
xoxo, Kikiih <3

Unfaithful


Reggel amikor felébredtem csak Amira-t láttam a nappaliban leterített matracok egyikén, Jess és Asami valószínűleg már felkeltek.
Kinyújtottam a végtagjaimat, majd felkönyököltem, hogy felülről is megnézhessem a hátán fekvő Amira-t.
- Reggelt – morogta álmosan, majd megdörzsölte a bal szemét.
- Hogy aludtál? - érdeklődtem.
- Jól csak keveset – felelte. - Hány óra?
- Passz – feleltem, majd kinyújtóztam, hogy megnyomhassam a telefonom egy gombját, mire felvillan a kijelző. - Tíz negyvenkettő – olvastam le.
- Visszafekszünk? - kérdezte Amira.
- Még szép – vágtam rá, és a fejem már a párnán is volt.
Nem tartott sokáig, hogy újra megtaláljon az álom és két óráig mélyen aludjak. Legközelebb egykor ébredtem fel, viszont nem saját akaratomból. Valaki a hátamon ült és kihúzta a fejem alól a párnát. Erre még csak morogtam, mert ez elég fegyverkezésnek tűnt és reméltem, hogy leszáll rólam és elfut a párnámmal. De nem így lett, inkább csapkodni kezdett vele és addig-addig ütött amíg meg szembe nem fordultam vele.
- Jess! - sziszegtem, mire ő az arcomba nyomta a párnát. - Rohadj már meg! - morogtam, de a hangomat eltompította a párna.
- Tessék? Nem hallom.
- Mondom rohadj meg! - kiáltottam, miközben ő elhúzta a párnát. Ajkait lefelé biggyesztve, szomorúan nézett rám.
- Ez gonosz volt.
- És az nem volt gonosz, hogy a fejembe nyomtál egy párnát? - tártam szét a karomat. Jess elgondolkodott, majd egyszerűen megölelt. Elnevettem magam és átkaroltam a hátát. Végül is így is fel lehet fogni.
Asami kissé nehezebben működött Amira-val, aki a halk szólítgatásokra és simogatásokra inkább csak mélyebb álomba került. Ezt felismerve Asami inkább Jess módszerét alkalmazta, mire a felnyírt hajú lány azonnal felkapta a fejét. Végignézett rajtunk, majd kicsivel később megszólalt:
- Remélem van kaja.
- Jess-el sütöttünk grillezett sajtos szendvicset – mosolygott Asami.
- Akkor jó – bólintott Amira, én pedig elnevettem magam.
Átvánszorogtunk a konyhába, ahol Asami elénk rakott egy tál szendvicset. Furcsa érzés volt, hogy most nem én főztem a reggelit, hanem egyszerűen csak ott termet. Elszoktam már ettől. Miután megettük fél óra múlva elkezdtünk összepakolni, majd búcsúzkodni. Már akkor hiányoztak, pedig tudtam, hogy hétvégén elmegyünk majd vásárolni, meg a stúdióba is vissza kell majd menni. Hosszas búcsúzkodás után beültem a kocsiba és hazafelé vettem az irányt. Akármilyen jól is éreztem magam a csajokkal, kicsit hiányzott már a vőlegényem és szerettem volna hazaérni. Bár a ház maga annyira, nem érdekelt, mert biztos voltam benne, hogy hatalmas kupit hagytak maguk után a srácok.
Beálltam a felhajtóra Zayn fekete kocsija mögé, majd besétáltam a házba. Az előszobában elkiáltottam magam, de nem volt válasz, gondoltam biztos alszik. Ledobtam a cuccaimat, majd a nappaliból felsétáltam a hálóba. Nem volt ott. Furcsálltam a dolgot, de betudtam részegségnek, így nyilván bárhol elalszik, így körbejártam az egész házat. Amikor már az alsó szinti fürdőben sem találtam kétségbeestem.
A kezeim és a lábaim is remegtek miközben előszedtem a telefonomat. Tárcsáztam... Ki volt kapcsolva.
A következő akit hívtam Harry volt. Ő nem vette fel, szóval a helyzet egyre rosszabb lett. A harmadik akit tárcsáztam Louis volt, aki csak az ötödik csörgés után vette fel.
- Halló – szólt bele.
- Louis! - kiáltottam fel, mert egy nagyon picit megkönnyebbültem. - Hol a bánatban vagytok?
- Ne ijedj meg, nincsen semmi komoly, de...
- De?! - Ez az a szó, amit a legjobban utálok. Csak rossz következhet utána.
- Zayn kórházba került.
Lefagytam. Nem bírtam felfogni, hogy mit mond, ezért kértem, hogy ismételje meg. Elmondta még egyszer, mire nekem le kellett ülnöm.
- Mégis mi a franc történt? - kérdeztem indulatosan. - És jól van? Ugye nem esett kómába? De te jó ég, mi történt baleset, vagy mi?
- Em, ne aggódj! Izé... Gyere be és mindent elmondunk. – És azzal lediktálta a kórház címét. Ugyan az, ahol én is voltam az autóbalesetem után. - Ne aggódj, semmi komoly, nincs életveszélyben.
És azzal letette. Valamilyen szinten megnyugtató volt, de még mindig nem tudtam semmi konkrét dolgot.
Idegtépően hosszú volt az a fél óra kocsiút a kórházig és természetesen parkolóhelyet is csak a másik utcában találtam. Szinte rohantam a bejáratig, ahol Harry állt az előtérben.
- Harry! - futottam oda hozzá. - Hol van? Látni akarom, most!
- Nyugi Emma – ragadta meg a karom és mélyen a szemembe nézett, jelezve, hogy nyugodjak le. - Malik jól van.
- Ha jól van mit keres egy kórházban? - fakadtam ki.
- Figyelj. Most nem mehetsz be, éppen az orvosával beszél, elvégeznek rajta pár vizsgálatot.
- De mi történt vele? Miért nem mondja el senki?
Nem válaszolt, csak húzott maga után a liftbe, ahol hiába zúdítottam rá a kérdéseimet, nem győzött rájuk normális választ adni.
Egy folyosón mentünk végig, aminek a végben megláttam a maradék három srácot. Megálltam előttük és mindegyikükön végignézve követeltem végre a válaszaimat.
- Oké, szóval kicsit berúgtuk – kezdte a sztorit finoman Liam.
- Vagyis bebasztunk, mint az állat – fordította le Niall, nem éppen szép szavakkal.
- És  csináltunk furcsa dolgokat – folytatta Harry. - Szórakoztunk meg ilyenek és feldobtuk Malik cipőjét egy fára.
- Hogy került le róla a cipője? - ráncoltam a szemöldökömet.
- Az kiesett – tárta szét a tenyereit Lou. - A lényeg, hogy felmászott érte, csak az illuminált állapota miatt... Leesett.
- Te jó ég – sápadtam le, és ismét úgy éreztem, hogy le kell ülnöm, így a Liam melletti széket választottam.
- De nem lett semmi komoly baja – nyugtatott Harry. - Egy kis agyrázkódása volt és eltört a lába. Meg pár zúzódás, de az orvosok szerint nagy mázlija volt.
- Ti nem vagytok normálisak – dörzsöltem a halántékomat, és nagyon kellett koncentrálnom, hogy ne sírjam el magam.
- Nem így akartuk – szólt halkan Niall. - És részegen tényleg nem kellett volna fára másznia.
- Dühös vagy ránk? - harapta be a szája szélét Liam.
- Nem – emeltem fel a fejem. - Csak úgy... Olyan tehetetlen érzés, hogy miért pont Ő, de közben hálás vagyok, amiért nem lett komolyabb baja. Persze nem vagyok büszke rátok, sőt. Mindannyian vagytok húsz évesek, lehetne egy kis eszetek.
- Nagyon parázik ám, hogy mit fogsz szólni – mondta Liam.
- Parázzon is – bólogattam. - Nem igaz, hogy nem tud vigyázni magára.
- Részeg volt – védte Niall.
- Talán gondolkodnia kellett volna, mielőtt csont részegre issza magát – néztem rá. - Várja valahol a menyasszonya, aki egy darabban szeretne hozzámenni.
Erre már nem igazán tudtam mit mondani, mind egy-egy pontot kezdtek feltűnően bámulni. Ez lehet a fal egy festésnyoma, vagy a cipőjük orra, esetleg bármi. Tudták, hogy igazam van.
Öt percig ültünk a nyomott csendben és engem egyre inkább felemésztett a tudat, hogy mekkora barmok voltak. Az pedig pláne idegesített, hogy Zayn ilyen felelőtlen volt. Nem az a bajom, hogy jól érezte magát, de azt hittem, hogy kinőtte már a részegen fára és egyéb tárgyakra mászós dolgokat. Mert itt az eredménye.
Amikor az orvos kilépett Zayn kórtermének ajtaján mindannyian rögtön ránéztünk. Tipikus doki kinézete volt, magas, haja már ritkult és majdnem olyan fehér volt, mint a köpeny amit viselt. Vékony keretes szemüveget viselt, amin keresztül rögtön kiszúrta, hogy valószínűleg hozzátartózók lehetünk.
- Ha gondolják bemehetnek hozzá – jegyezte meg.
- Menjetek, mindjárt megyek én is – jeleztem a srácoknak, majd az orvos felé fordultam. - Elnézést doktor úr, beszélhetnénk egy percet? - kértem, mert talán ő többet is tud mondani, minthogy zúzódások. Tudni akartam, hogy pontosan mi történt Zayn-nel és mennyire súlyos a dolog.

* Zayn szemszöge*

Ahogy az orvosom kiment, szinte azonnal berohantak a srácok és elárasztottak a kérdéseiddel. Jól vagy? Nagyon fáj? Meddig kell bent maradnod? Mit mondott a doki?
- Egyszerre csak egyet! - szóltam rájuk feltett kezekkel. - Nincsen semmi új, és majd valami gyakornok majd felhozza a vizsgálatok eredményeit. De három napig még tuti bent tartanak.
- Az szívás – állapította meg Harry.
- Hamar meggyógyulsz – paskolta meg Liam a gipszem, kicsit erősebben is, mint jólesett volna.
- Ha így ütögetsz nem biztos – feleltem.
A fiúk elhúzott szájjal néztek rám. Oké, béna voltam, elfogadom. De nem kell rám úgy nézni, mintha halálos beteg lennék.
- Amúgy – gondolkodtam el. - Beszélt valaki Emma-val? Tudja már?
- Tudja – hallottam meg a hangját az ajtóból.
Keresztbe font karokkal állt és nem éppen angyalian nézett rám. Ettől féltem a legjobban, tudtam, hogy csalódni fog bennem. Ahogy ott állt, szinte láttam a szeméből kiszűrődő szikrákat és inkább nem akartam megtudni, hogy éppen mire gondol.
- Azt hiszem egy kicsit kettesben hagyunk titeket – ismerte fel elsőnek Liam a helyzet súlyát, majd mind a négyen olyan gyorsan tűntek el, mint ahogyan jöttek.
Emma végignézte ahogyan távoztak, majd becsukta utánuk az ajtót. Paul természetesen hamar értesült az esetről és nem kis lecseszés után betoltak a tág, egyszemélyes kórtermembe, amit most ellepett Em haragja.
Lassan lépkedett felém, tűsarkú bokacsizmája halkan kopogott a csempén. Hiába tudtam, hogy mérges rám, még így is levett a lábamról, olyan elképesztően szép volt. Haja kissé kócosan omlott a vállára, gondolom nem foglalkozott vele olyan sokat a lányoknál, hiszen azt hitte, hogy hazamegy. Erre miattam egy kórházban kell lennie.
- Azt hittem ennél értelmesebb vagy Malik – szólalt meg, amikor megállt az ágy lábánál.
- Nem úgy akartam – kezdtem bele a béna mentegetőzésbe. - Tudom, hogy nem kellett volna úgy leinnom magam, de folyamatosan váltották egymást az üvegek és szinte észre se vettem.
- És meddig lesz az, hogy nem veszed észre? - húzta fel a fél szemöldökét. - Majd ha én egyedül leszek otthon a gyerekünkkel és te épp megünnepled, hogy mondjuk az új lemezetek platina lett, majd hívnak, hogy menjek a kórházba, mert a férjem eltörte a gerincét? Mikor akarsz felnőni Zayn?
- Húsz éves vagyok, hova nőjek fel? - kérdeztem értetlenül.
- Oda, hogy húsz évesen szupersztár vagy! Rengetegen néznek fel rád, van jó pár kis srác aki titeket követ, és lehet, hogy nem csak azért akar hasonlítani rátok, hogy összeszedje az iskolában a csajokat. De ha azért is, akkor sem ilyen példát kell mutatni, mert elhiszi, hogy az bejön a lányoknak, ha seggrészegre isszák magukat és ilyen baromságokat csinálnak! Nem, ez rohadtul nem jön be egy lánynak sem! - mondta egyre indulatosabban, és közelebb jött hozzám. Megállt az ágy szélénél, így oldalasan kellett rá néznem. - Mikor veszed észre, hogy a tetteidnek súlya van? És nem csak ilyen téren. Mi van, ha magasabbra mászol fel és onnan esel le? Mi van, ha a tetőről zuhansz le? Zayn, meg is hallhattál volna. Az orvos elmondta, hogy vagy tíz métert zuhantál és csak a kórházban jött vissza az eszméleted! Fogalmad sincs mekkora mázlista vagy, hogy pár karcolással megúsztad. A fenét karcolással, hogy nézel ki? - zuhant össze egy pillanat alatt és láttam, hogy a szemeiben könnyek gyűltek ahogy végignézett a sebes arcomon és az összevarrt szemöldökömön, ami akkor szakadt fel, amikor zuhanás közben egy ág végigsúrolta. Azt hiszem soha nem volt ilyen lelkiismeret furdalásom. Óvatosan kinyújtottam a kezem és megfogtam az övét.
- Gyere ide – suttogtam halkan, kifogva Emma elgyengült pillanatát, amikor is megtette amit kértem. A háttámlám a lehető legfüggőlegesebb helyzetbe volt állítva, így olyan volt, mintha én is ültem volna, még így is magasabb voltam nála. Az ágy szélén ült és könnyes szemeivel az enyémeket figyelte, amitől még jobban fájt. Óvatosan átöleltem a derekát és fejét a mellkasomra vontam, hogy a hátát simogatva tudjam nyugtatni. - Ne haragudj! Ígérem soha többet nem lesz ilyet! Megtanultam...
- Soha, de soha többet ne tedd ezt velem – kérlelt halkan és éreztem, hogy a kórházi ruhámat összekönnyezi.
- Nem fogom – pusziltam bele a hajába, és ott tartottam a fejem pár pillanatig, hogy magamba szívhassam az illatát. Akaratlanul is jobban szorítottam magamhoz, mert borzalmas érzés volt belegondolni, hogy mit élhetett át miattam. - Annyira utállak sírni látni, mégis az esetek nagy részében miattam sírsz.
Felemelte a fejét a mellkasomról és könnyes szemei elmosolyodtak.
- Azt hiszem ez veled jár – vonta meg a vállát, majd kicsivel feljebb tornázta magát az ágyon. Óvatosan tenyerei közé fogta a fájó arcomat és ahol csak sebet látott, adott egy rá egy csókot, így körülbelül végigjárta az egész fejemet, a végére pedig sikerült teljesen feloldania és széles vigyorra húzódott a szám. - El sem tudod hinni milyen csúnya lettél – élcelődött. - Megérte tönkretenni a tökéletes arcodat?
- Tudom, hogy így is tetszik neked – vigyorogtam. - Sőt, azt is, hogy különösen dögösnek találod.
- Dehogy – rázta a fejét feltűnően. - Meglehetősen csúnya.
- Hazudsz! Túl jól ismerlek – közöltem vele, ő pedig inkább egy csókkal terelte el a témát, és eszem ágában sem volt ellenkezni.
Minden szenvedés után, most éreztem először azt, hogy igazán jól vagyok. Emma a karjaimban volt, nyelve édesen játszadozott az enyémmel. Az ilyen pillanatokban mindig úgy éreztem, hogy enyém a világ, valamint, hogy a saját világomat tartom a karjaimban. Emma-t.
- Szeretlek – suttogtam az ajkaiba.
- Most én is mondhatnám ugyanezt, de haragszom rád – közölte.
- De már bocsánatot kértem meg minden – húztam el a számat.
- Lehet nem tettél meg mindent – húzta fel kihívóan a fél szemöldökét és féloldalasan elmosolyodott.
Hozzá hajoltam és egy hosszú csókkal próbáltam kiengesztelni, ha már az előző nem volt elég neki. Minden erőmet beleadtam, azt akartam, hogy még bele is szédüljön, hogy érezze tényleg sajnálom és azt, hogy mennyire szeretem.
- Szeretlek – mosolygott rám a csókunk befejeztével, mire halványan felnevettem. Az intim pillanatunkat az ajtó nyitódása zavarta meg.
- Meghoztam a leleteket – szólalt meg egy unott hang, és rögtön az irányába néztem. Egy húsz-huszonöt év közötti srác volt, valószínűleg az orvosom gyakornoka. Haja Justin Bieber régi stílusában volt vágva, csak meg volt tépve, ami így kócos hatást keltett, valamint vastag keretes geek-szemüveget viselt. Biztosan az apja akarta, hogy orvos legyen. - Kérem szálljon le az ágyról, az a betegeknek van fenntartva, ha nagyon elfáradt ott van egy szék – folytatta monoton hangon a papírokba meredve, majd megállt az ágy szélénél, felkészülve, hogy közölje az adatokat, azonban megakadt a szeme az éppen vele szembe forduló Emma-n, és egy pillanatra elakadt. Egyszerre futott végig rajtam a büszkeség és az indulat, hogy mindjárt lekeverek neki egyet, amiért rá már nézni, az egyébként csodálatos barátnőmre. Ja nem is, menyasszonyomra.
- Komoly a dolog? - mutatott kettőnkre, én pedig nem is tudtam válaszolni, annyira elképedtem a pofátlan stílusától.
- Eléggé – bólintott Emma, majd felmutatta a gyűrűt.
- Ja. Bocs – krákogta, majd közölte, hogy minden rendben, a dokim este még feljön egy vizitre, de eddig minden úgy néz ki, hogy három nap múlva már otthon leszek.
- Oké, köszi – intettem neki, jelezve, hogy elmehet.
A srác még vetett egy utolsó pillantást Em-re, majd elindult kifelé. Amikor még az ajtóból is visszafordult azt hittem, hogy megdobom a hátam mögött lévő párnával.
- Ideges vagy? - kérdezte Em szórakozottan.
- Á, nem – legyintettem. - Csak ez a seggfej... - kezdtem elemezni, azonban Louis feje megjelent az ajtóban.
- Bejöhetünk? - pislogott.
- Persze – feleltük egyszerre.

*Emma szemszöge*

- Állj fel – állt meg előttem Harry.
- Úriember – nyögtem.
- Kint csak három hely volt és nekem kellett végig állnom. Végigácsorogtam azt, ahogy nyilván szerelmesen puszilgattátok egymást és mindketten örültök, hogy Malik él – hadarta el. - Undorító.
És nekem akkor esett le, hogy Harry most van túl egy feltehetőleg nagyon csúnya szakításon. Nagyot nyeltem és felálltam, gondolván visszaülök Zayn mellé, azonban Harry belehúzott az ölébe, amitől jól eső érzés járta át a testemet. Hálaképpen nyomtam az arcára egy puszit, majd így beszélgettünk tovább.
Vagy két órán át beszélgettünk, teljesen szokványos dolgokról, mintha nem egy kórteremben lennénk. Mintha Zayn nem törte volna el a lábát. Mintha én nem kerültem volna, be egy bandába. Mintha Harry nem most lenne túl egy szakításon. Mintha Liam-et nem várná otthon a terhes barátnője. Mintha Louis-nak nem hiányozna annyira Gemma, akit már vagy egy hónapja nem látott. Mintha Niall nem lenne piszkosul éhes.
Már nem is emlékszem, hogy min nevettünk, talán a turné egyik emlékén, amikor a gyakornok ismét ránk nyitott.
- Letelt a látogatási idő, menjenek haza.
- Ne máár – háborodott fel Niall és a többiek is nemtetszésüket hangoztatták.
- Nem maradhatnánk kicsit tovább? - pislogtam rá és igyekeztem a lehető legszebb mosolyomat felvenni.
- Sajnos nem valószínű – rázta a fejét.
- Ha akarod kölcsönadom egy órára – ajánlott fel Zayn, mire még én is elröhögtem magam.
- Te járnál rosszabbul – válaszolta, majd rám kacsintott, aztán meglátva Zayn arckifejezését közölte: - Maximum negyed órát maradhatnak.
Ez a negyed óra körülbelül annyira volt elég, hogy összeszedjük magunkat és elbúcsúzzunk Zayn-től, így igazából nem is nyertünk semmit. A gyakornok okosan kijátszott minket.
- Vigyázz magadra! - kért Zayn, miután elhúzódtam a rövid és diszkrét búcsúcsókunk után, amit a többiek jelenlétében nem akartunk elhúzni.
- Meglesz – biztosítottam. - Te pedig írj!
- Ööö, igen – nevetett fel és beletúrt a hajába. - A helyzet az, hogy az esésnél a mobilom is a darabjaira hullott. Szóval...
Csak a szememet forgatva sziszegtem a fogaim között, hogy szerencsétlen. Mert az is.
- Mi lenne, ha Em itt hagyná neked a mobilját és akkor majd ír az enyémről, úgy is nálam alszik – jelentette ki Harry. Ezt konkrétan nem beszéltük meg, de én egyébként is be akartam kéredzkedni hozzá, és nem azért, mert egyedül lennék otthon. Azért, mert tudom, hogy szüksége van rám.
- Oké – vontam meg a vállam, majd a zsebembe nyúltam és előszedtem a telefonom.
- Kösz – vette el mosolyogva.
- Csak aztán töröljétek ki a szexsms-eket – figyelmeztetett Harry.
- Nem lesznek olyanok – ígérte meg Zayn. - Ez nem a mi stílusunk.
Végleg elbúcsúztunk, bár kissé fájt otthagynom Zayn-t. Olyan megtört volt, még ha nem is mutatta ki annyira. Tudtam, hogy szégyellte a dolgot, és én tényleg nehezteltem rá, de azt is sikerült körülbelül öt perc alatt kiölnie belőlem a szeretetével. Egészséges ez? Nem tudom, de ha ettől vagyok boldog, akkor lehetek egy kicsit egészségtelen, mert ez volt Zayn első igazi hülyesége. Soha nem bántott meg, soha nem tette kockára a kapcsolatunkat, vagy ha mégis az is féltékenységből fakadt. És én úgy vagyok vele most már, hogy inkább legyen féltékeny, minthogy ne is érdekelje, hogy ki hogyan néz rám.
Harry hatalmas autójában az utazás csendben telt, csak a rádió szólt, hogy feleméssze a hallgatást. Láttam Harry-n a zaklatottságot, sok volt neki ez a hét. Először elveszti a barátnőjét, aztán az egyik legjobb barátja balesetet szenved. Ismerem a bátyámat és tudom, hogy jobban fájnak neki a dolgok, mint ahogy kimutatja azokat. Colette és Ő... Nos, ez egy érdekes kapcsolat volt és bennem titokban mindig motoszkált egy kisördög, aki azt hajtogatta, hogy ez egy gyerekszerelem elrontott felnőtt változata. Harry a lány mellett akart megkomolyodni, Colette-nek viszont pont a testvérem mellett teljesedett ki a zűrös korszaka. Colette igazából mindig zűrös volt, de Harry-vel nagyon sok minden hullott hirtelen az ölébe. Az emberek megismerték az utcán, a rajongók aláírásokat kértek tőle, pedig semmit nem csinált, egyszerűen csak Harry Styles barátnője. Volt. És ne feledjük, hogy Harry sikeréhez rengeteg pénz járult, amit Harry nagyon szívesen költötte a barátnőjére, drága ajándékokra, vacsorákra, kiruccanásokra. És Colette ezt néha már túlságosan is élvezte, miközben nem fogta fel, hogy a legnagyobb dolog amit kapott az Harry szerelme. Colette hajlamos volt túlesni bizonyos pontokon, és gyakran nagy volt benne a vágy. Kicsit sem volt prűd, így gyakran elkezdte nekem mesélni az előző éjszakáját Harry-vel, mire közöltem, hogy semmire nem vagyok kíváncsi, mert az ikertestvéremmel jár, így inkább kihagynám a pikáns infókat. Erre mindig csak annyit vágott rá, hogy akkor őt sem érdekli amit én mondanék Zayn-ről. Úgyse mondtam neki semmit.
Harry leparkolt a háza előtt, én pedig mosolyogva emlékeztem vissza az időkre, amikor még vele laktam is, annak érdekében, hogy újraépítsük a kapcsolatunkat. Hihetetlen távolinak tűnt, pedig egy év sem telt el teljesen.
- Jössz? - szólt Harry, mert én észre se vettem, hogy már leállt a motor, túlságosan elmerültem a nosztalgiázásban.
- Persze – mosolyogtam rá, majd kinyitottam a kocsiajtót. Felsétáltunk a szokásos lépcsőkön, majd Harry egy kicsit szenvedett a kulcsokkal.
Lecuccoltunk én pedig rögtön elvetődtem a kényelmes, puha kanapén és egy otthonszerű érzés kerített hatalmába.
- Mindig imádtál ott dögleni – jegyezte meg mosolyogva.
- Ma este ezen alszok, oké? - nevettem fel.
- Pedig megvan még a szobád – ült le, felemelve a lábaimat, majd az ölébe helyezte. Olyan jól esett, hogy ezt mondta. Igazából nem tudom mit csinált volna vele, de a tudat is olyan jó volt, hogy nem ért hozzá, hogy van egy biztos pontom ebben a házban.
- Elmondod, hogy mi történt Colette-el? - ültem fel.
- El – sóhajtott, én pedig törökülésbe vetettem magam és érdeklődve néztem felé. - Te vagy az első aki megtudja, a srácoknak csak annyit mondtam, hogy berúgunk, mert újra szingli vagyok. Nem vártak magyarázatot, tudták, hogy úgyse adok.
- Figyelek – erősítettem meg egy mosollyal.
- Az egész ott kezdődött, hogy rájöttem, hogy egyre többet titkolózik – kezdett bele. - Nem nagy dolgok, csak kicsit. Hogy az a felső már régóta megvan, nem a múltkor vette, meg ilyenek. Az egészet nem értettem, hogy miért, ez nem titkolnivaló. Aztán egyszer átmentem hozzá, hogy meglepjem, de ő a nappaliban cigizett. Nem is azzal volt a baj, hanem, hogy már milyen régóta együtt vagyunk, és ezt nem tudtam róla, pedig ez azért egy jelentős dolog, vagy nem? Ez olyan mintha vegetáriánus lennél. És nem csak nem mondta el, tagadta is, mondta, hogy milyen undorító, ha valaki cigizik, és, hogy ezt benned se szereti.
- Várj – akadtam el. - Te tudtad, hogy én cigizek?
- Szerinted Gemma nem árulkodott? - mosolyodott el óvatosan.
- És sose nehezteltél rám?
- Nem.
- Akkor Colette-re miért? - pislogtam.
- Mert ő tagadta, és nem értem miért. Ha ilyen kis dolgokban hazudik, hogy bízzak meg benne úgy igazán? Aztán jött az összeköltözési hiszti, észrevettem, hogy egyre nagyobbak az elvárásai. Elvárja, hogy valami puccos vacsora közben jelentsem be, közben szerintem a lényeg kettőnkről, és nem a helyzetről szól – beletúrt a hajába és elhallgatott pár másodpercre. - Megbeszéltük, hogy adunk magunknak pár hetet, hogy lenyugodjunk. Col hazament én pedig itt maradtam. Tegnap mentem utána, kissé sok idő, de ő se keresett, én se őt. Nem bírtam tovább, elmentem az ottani házához és közölni akartam vele, hogy szeretem és vissza akarom kapni, felejtsük el az egészet. Végig magabiztos voltam és gondoltam igazi macsó leszek. Na ja – nevetett fel szarkasztikusan. - Amikor bekopogtattam Tristan Harris. nyitott ajtót. Csak sápadtan néztünk egymásra úgy két percig, utána pedig Colette jelent meg, hogy megkérdezze ki az. Nos, nem rám számított, mivel Tristen inge és boxere volt rajta.
Harry még magyarázott valamit, hogy Colette mivel próbálta kivédeni magát, de szavai elúsztak a fülem mellett, csak egyetlen egy dologra tudtam koncentrálni. Arra, hogy Colette megcsalta Harry-t.